A Magyar Hidrogéntechnológiai Szövetség nemzetközi konferenciáján Lázár János, az építési és közlekedési miniszter kiemelte a logisztika és a mobilitás fontosságát Magyarország számára a világban zajló változások fényében.
A miniszter szerint Magyarország geopolitikai pozíciója felértékelődött, amely lehetőséget teremt az országnak, hogy nyugat és kelet között áteresztő zsilip szerepet töltsön be. Stratégiai feladatként jelölte meg, hogy Magyarország a 21. század autóipari kihívásaira válaszoló ipari központ legyen, ezért az elektromobilitás és a hidrogénalapú technológiák felé történő nyitásra van szükség.
Lázár János rámutatott, hogy az energiavilágban történt változások kardinális jelentőségűek, és minden fejlesztés, technológiai innováció komoly hatást gyakorol a mindennapokra. Az infrastruktúra és a járműpark fejlesztése a személy- és áruforgalom zavartalan áramlásának elősegítése érdekében kulcsfontosságú.
A MÁV-Volán csoport 6500 milliárd forintos, tízéves fejlesztési tervére is kitért, amelynek keretében három éven belül hidrogénhajtású vonatok és autóbuszok is megjelenhetnek a vállalatnál.
Lázár János elmondta, hogy a kormány nyitott az alternatív energiaforrásokkal kapcsolatos párbeszédre, és törekszik arra, hogy ezeket integrálja az ország közlekedési és logisztikai rendszerébe.
Szabó Gabriel, a Mol csoportszintű downstream ügyvezető igazgatója a konferencián elmondta, hogy a Mol kiemelt célja a zöld energiaátmenet felgyorsítása a régióban, ahol a zöld hidrogénnek kulcsszerepe lehet. A zöld hidrogén segíthet a finomítók károsanyag-kibocsátásának csökkentésében is. Az energetikai vállalatok, az autóipari szakemberek és a döntéshozók együttműködése révén a hidrogén jelentős szerepet játszhat a mobilitás jövőjében.